Karriergátak, amiket már leküzdöttem

Karrierem kezdetén, 20-22 évesen őszintén szólva csak úsztam az árral, nem volt különösebb tervem arra, hogy pontosan mit szeretnék csinálni, és azzal hova szeretnék eljutni. Ámulattal nézem  ma a Z generációs fiatalokat a határozott elképzeléseikkel arról, hogy pontosan milyen munkára és milyen munkahelyre vágynak, én az ő korukban távolról sem voltam ennyire tudatos. Büszke voltam arra, hogy bekerültem a jónevű multihoz, örültem, hogy szuper jófej munkatársaim vannak, és hogy a munkaidőnek időben vége van. Így telt el az első pár év, majd az élet úgy hozta, hogy ki kellett próbálnom magam más területeken is, ami nagyon jó leckének bizonyult, hogy rájöjjek, mivel is szeretnék foglalkozni és mivel biztosan nem. Nem sokkal ezután viszont megszületett az első kislányom, és kiléptem a munka világából négy évre. Épp mikor rájöttem, mit is csinálnék szívesen 🙂 

Na de hogy jutunk el a gátakhoz, amiket már leküzdöttem? Hát úgy, hogy akkor ismertem fel először, hogy egyáltalán vannak gátak, amikor visszatértem a munka világába. Pont azt az időszakot hagytam ki, mikor a munkatársaim karriert építettek, látványosan előrébb jártak, én pedig azonnal szerettem volna ugyanott tartani. Igenám, csak ez nem így működik, ezért meg kell dolgozni, ők is megdolgoztak érte, amíg én otthon voltam a gyerekeimmel. Szerencsére elég hamar magamra találtam, és szépen kezdtem megmutatni, hogy mire is vagyok képes. Építettem a kapcsolataimat cégen belül és kívül, érkeztek az eredmények és a pozitív visszajelzések, jól éreztem magam. De még mindig nem értem utol Őket, a nagybetűs többieket, akiknek volt 4 év előnyük.

Mindig úgy éreztem le vagyok maradva, sosem fogok ott tartani, ahol ők. Arra vártam, hogy ezt valaki észrevegye és kiálljon értem, helyettem. Egy ideális világban persze elég lehet, ha valaki hozza az eredményeket és az elvártnak megfelelően, vagy egy kicsit afelett teljesít, a valóságban azonban ez nem ilyen egyszerű. Sokan vannak, akik teljesítik a fenti követelményeket, de nagy a zaj, a vezetőknek nincsen könnyű dolguk, mikor választani kell, hogy idén ki lesz AZ. 

Időbe telt, de felismertem, hogy senki nem fog kiállni értem, magamnak kell megtenni, fel kell vállalnom és el kell tudnom mondani, hogy mit szeretnék. Egy sor gát vetődik itt fel: elismerésre való vágyakozás, áldozat szerep, asszertív kommunikáció hiánya. Mások elismerésére való vágyakozás, ami validálja a képességeimet és eredményeimet. Az áldozat szerepe, hiszen a TÖBBIEK milyen jól haladtak, bezzeg, én hogy lemaradtam, mikor valójában borzasztó hálás vagyok, hogy otthon tudtam maradni és hogy vártak vissza. Elmondani mit gondolok a saját teljesítményemről, felelősségemről és mit szeretnék még elérni szintén nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Amit nagyon fontosnak tartok megjegyezni, hogy ezeket a gátakat, nem a környezetem állította (vagy éppen aktuálisan állítja), hanem az én fejemben léteztek. Soha semmilyen okom nem volt arra, hogy ne merjek kérni, kérdezni, mondani. Amit megtanultam az elmúlt pár év során, hogy ami a fejemben létezik, az ellen tényleg csak én tehetek. Várhatom a külső elismerést, megmentést vagy megoldást, az olyan problémák ellen, amiket magamnak generálok, csak én tudok tenni. 

Hogy sikerült átlépnem ezeket a gátakat? Tanulással, nagy levegővel és célra tartással. A nagy levegő a lelkemnek, a tanulás és a saját céljaim megfogalmazása pedig a tudatos döntéseimnek segített és segít a mai napig.

Ismerősek a fenti érzések? Te is voltál ilyen helyzetben vagy éppen most próbálsz túljutni rajta? Remélem segít, ha megosztom, én milyen gyakorlati lépésekkel léptem át ezeket a gátakat:

1. Keress támogatókat!

Bár a problémáidat mások nem fogják tudni megoldani, segíteni benne azért még nagyon sokat tudnak! Karrierem kezdete óta tudatosan kerestem olyan emberek társaságát, akikkel olyan bizalmi viszonyt tudok kialakítani vállalati környezetben, amely kölcsönösen támogat minket céljaink elérésében. Megosztani valakivel a munkahelyi vívódásaidat, aki ismeri a körülményeket, ismer téged és a javadat akarja, nagyon értékes folyamat. Bár ezek nem feltétlen baráti viszonyok, mégis egy igaz barátság egyik legfontosabb elemével rendelkeznek ezek a kapcsolatok: nem azt fogod hallani, amit hallani akarsz, hanem egy külső nézőpontot, ahogy te valószínűleg nem tudsz magadra és a helyzetre tekinteni. Szerintem ez aranyat ér!

2. Mérlegeld a következményeket, avagy mi a legrosszabb ami történhet?

Nehéz helyzetekben nehéz objektívnek maradni, az érzések könnyen átvehetik az uralmat a tetteid felett. Nekem ilyen helyzetekben az segít, ha hátra lépek egyet és átgondolom, valójában, de úgy igazán, mi történhet ha rászánom magam a döntésre? Mi a legrosszabb, ami előfordulhat? Valójában ez a legrosszabb, mennyire rossz? Az esetek döntő többségében igazából nem annyira. Vegyünk egy példát: előléptetést szeretnénk, de félünk kérni (tipikus női minta, sajnos). Mitől félünk itt valójában? Szerintem az elutasítástól. Attól, hogy a másik azt mondja nem. De a nem valójában mit jelent? Hogy minden marad úgy, ahogy eddig. Tehát megéri megpróbálni, veszíteni nem tudunk, csak nyerni.

3. Ünnepeld meg az apró győzelmeket is

Valójában mikor sikerül átugranod egy gáton, magadat győzöd le. Ezek a gátak nem mindig hatalmasak, néha elég csak olyan magasak, hogy egy egészen apró lépéssel át tudod őket lépni, ettől persze még lehetnek nagyon félelmetesek. Például egy ötleted prezentálása egy meetingen, ahol attól tartasz, hülyeségnek fogják gondolni az egészet, minek egyáltalán előhozni vagy épp nemet mondani valamire, amiről azt gondolod nem a te dolgod. Mégis azt gondolom, hogy ezek azok az apró lépések, amiket ha képes vagy időről időre megtenni, lesznek az alapkövei a nagyobb gátak leküzdésének. Fontos, hogy ezeket az apró győzelmeket mondd ki magadban hangosan, jegyezd fel, hogy képes voltál megtenni őket, meséld el őket a támogatóidnak és építsd vele az önbizalmadat. Senki sem világrekorddal kezdte a magasugrást 🙂

Neked milyen gátak nehezítik a karrieredben való előrelépést? Mik azok, amiket már sikerült legyőznöd?